A héten új időszak kezdődik a tőzsdéken
Egy újabb negyedév zárult le októberrel, ami az jelenti, hogy beindul a következő jelentési szezon, kezdetben az Egyesült Államokban, majd párhuzamosan Európában is.
Egy újabb negyedév zárult le októberrel, ami az jelenti, hogy beindul a következő jelentési szezon, kezdetben az Egyesült Államokban, majd párhuzamosan Európában is.
Egy hétvégén tartott aukción a Clayton Dubilier & Rice (CD&R) amerikai befektetési társaság vezette konzorcium ajánlotta a legtöbbet a negyedik legnagyobb brit kiskereskedelmi cégért.
A korábban a Goldman Sachsnál dolgozó vezető compliance elemzőt azzal vádolnak, hogy visszaélt bizalmasi helyzetével és több mint 471 ezer dollárt nyert bennfentes kereskedéssel – számol be a hírről a Financial Times.
Annak ellenére, hogy a befektetők látszólag minden adandó alkalommal belevesznek a legkisebb piaci korrekcióba is, azon hangok egyre hangosabbak, akik szerint megérett a részvénypiac arra, hogy a forduljon az általánosan pozitív hangulat. Talán a szeptemBEAR késztette rá a piaci medvéket, hogy a nyári hónapok után hangot adjanak aggályaiknak, és legújabban a világ egyik legnagyobb bankjának számító Goldman Sachs is megfogalmazta, hogy milyen kockázatok leselkednek a piacra. A bank szerint egy sor olyan elem került a képbe, amelyek "fékezik" a vakcinák óta tapasztalt rohamos növekedést. Ezek között Goldman a gazdasági ösztönzők kifutását, az ellátási láncok problémáit, a koronavírust, Kínát, valamint a részvények magas értékeltségét emelte ki, amelyek "összeadódnak és nehezebb hátteret teremtenek növekedés számára a következő hónapokban, de legalábbis években".
Esetlegesen 100 darab városi körülményekre szabott elektromos kisrepülőgép értékesítéséről kötött szándéknyilatkozatot a brazil Embraer a brit Bristow Grouppal – írja a Reuters.
A monoton feladatok automatizálásával igyekeznek megállítani a Wall Street-i befektetési bankok a fiatal befektetési bankárok tömeges pályaelhagyását és csökkenteni a munkaterhelését – írja a Financial Times.
1,5 milliárd dollárnyi kötvényt bocsátana ki az Egyesül Államok legnagyobb kriptotőzsdéje, a Coinbase - írja a Financial Times.
Lassan másfél éve már annak, hogy a tőzsdék érdemi korrekció nélkül, gyakorlatilag folyamatosan emelkednek. Ahogy arról mi is beszámoltunk már egy korábbi cikkünkben, aki év elején nyitott részvény, nyersanyag, vagy kriptovaluta pozíciót, az nagy valószínűséggel szép profitban ül, sőt, igazából olyan tőkepiaci termékeket volt nehezebb találni, amelyeknek csökkent az árfolyama. Persze ahogy a mondás tartja, a fák nem nőnek az égig, és ahogy beköszöntött a szeptemBEAR, egyre inkább felerősödnek az olyan hangok, akik az összeomlást várják, és a befektetők is óvatosabbak lettek. Egy bizarr dolog van csak ebben az egészben: mégis hogyan lehet az, hogy piac kockázatkerülő üzemmódba kapcsolt, mégis sorra dőlnek a csúcsok a tőzsdéken?
A koronavírus delta nevű variánsának terjedése miatt számos cég kényszerült az Egyesült Államok gazdasági központjának számító New Yorkban arra, hogy alkalmazottjai számára ismét elhalassza a visszatérést az irodákba.
A Goldman Sachs bejelentette: szeptembertől csak olyan ember léphet be az épületeibe, aki be van oltva a koronavírussal szemben – számol be a hírről a CNBC. Az ilyen jellegű lépések és elvárások egyre gyakoribbak lehetnek, miután az FDA teljes jóváhagyást adott a Pfizer vakcinájára.
A Goldman Sachs után a Bank of Amarica is jelentősen lefelé módosította a harmadik negyedéves GDP-növekedési előrejelzését az Egyesült Államok gazdaságára vonatkozóan.
1,7 milliárd euróért, tehát mintegy 2 milliárd dollárért veszi meg a Goldman Sachs az NN Csoport alapkezelői üzletágát, az NN Investment Partnerst – számol be a hírről a Bloomberg.
A legnagyobb amerikai hitelintézetek és a pénzügyi szektor leginkább meghatározó szereplői kiváló kormányzati kapcsolatokkal rendelkeznek, miközben méretüknél fogva a tőzsdéket is a kontrolljuk alatt tartják. Tagadhatatlan dominanciájuk olykor már összeesküvés elméletek főszereplőivé teszik őket, ahol titkos csoportok irányítják a világot, velük a központban. Az elmúlt hónapokban a képzelt vagy valós háttérhatalmi pozíciók ellenére az intézményi befektetők inkább kerülték a részvényeiket. Ám az utóbbi pár napban valami megváltozott, és a technikai elemzés oldaláról nézve új erőre kaptak, mindegyik esetén biztató képet festve a következő hónapokra nézve.
Fizetésemelések jönnek a JP Morgannél, miután a befektetési banki dolgozók túlterheltsége miatt számos versenytárs megtette már ezt a lépést. Egy kezdő befektetési banki alkalmazott így évi 100 ezer dollárt kereshet az amerikai nagybanknál.
A Goldman Sachs jelentősen rontotta Kína folyó negyedévi gazdasági növekedésével kapcsolatos előrejelzését - közölte a Bloomberg hírügynökség hétfőn.
A Goldman Sachs jelentősen megemeli a junior befektetési banki dolgozóinak fizetését, így éves szinten már 110 ezer dollárt vihetnek haza a pályakezdő elemzők – írja a Financial Times. Ezzel a lépéssel a Goldman engedett a többi nagybank nyomásának, a szektorban ugyanis komoly "fizetésemelési hullám" indult el, magasabbak lettek a bérek többek között a Citigroupnál, a Morgan Stanleynél, a Barclay'snál és a Wells Fargonál is.
A kínai sportcipő gyártók és más, sporttal kapcsolatos vállalatok részvényei komolyat raliztak a mai kereskedésben. A remek teljesítmény annak volt betudható, hogy a kormány a videojáték-ipar éles bírálata után a testmozgás népszerűsítése mellett tette le a voksát, a sportipar kiépítésére és fejlesztésére közel 800 milliárd dollárt terveznek költeni 2025-ig Kínában.
Azok a fogyasztók és közgazdászok, akik abban reménykedtek, hogy a nyersanyagok áremelkedése már nem tart sokáig, kellemetlen híreket kaptak az alumínium piacáról. A Heineken és az alufóliagyártó Reynolds is a költségek emelkedéséről számolt be, amik jelentős hatással lehetnek a társaságok profitjára.
Megemeli a junior befektetési banki dolgozóinak fizetését a Morgan Stanley, így éves szinten már 100 ezer dollárt vihetnek haza az első évüket ott töltő elemzők – írja a Financial Times.
Az elmúlt hetekben gyengébben teljesítettek a ciklikus és értékalapú részvények, ami több tényezőnek is köszönhető, többek között a gazdasági növekedéssel és az inflációs kilátásokkal kapcsolatos kilátások megváltozásának, illetve a delta vírusvariáns terjedésének. Ez ahhoz vezetett, hogy a befektetők a portfóliójuk egy részét visszarotálták a technológiai és defenzív papírok felé. Sokakban felmerül a kérdés így, hogy érdemes-e még egyáltalán akkor bankok, autógyártók, légitársaságok vagy éppen energetikai cégek részvényeibe fektetni vagy jobb, ha maradunk az eddig bevált receptnél, és szoftvercégekbe meg egészségügyi vállalatokba tesszük a pénzünket. Ezt a kérdést vizsgálta meg közelebbről a Goldman Sachs friss elemzésében.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.